A klímaváltozás elleni küzdelem során el kellene fogadni, hogy az atomenergiának központi szerepet kell játszania a globális alaperőművek között - mondta az OECD korábbi vezérigazgatója, Donald Johnston.
A belga kormány úgy döntött, tíz évvel elhalasztja az atomenergetikából való kiszállás első fázisát, ezt az energia- és klímaügyekért felelős miniszter, Paul Magnette jelentette be.
Még több energetikai befektetésre, további innovatív technológiákra és új szereplőkre van szüksége Európának, hogy a decemberi koppenhágai klímacsúcs ambiciózus elvárásai valóban teljesülhessenek - összegezte Herczog Edit, szocialista képviselő a legfontosabb kihívásokat az EP szerdai vitájában.
Stephen Tindale, a Greenpeace UK korábbi vezetője, valamint a Climate Answers weboldal alapítója a NucNetnek adott interjúban elmondta, Nagy-Britanniában csökkent az atomenergia-ellenesség. Mind a Munkáspárt, mind a konzervatívok támogatják az atomenergiát, viszont problémát fog jelenteni, hogy míg a jelenlegi kormány bizottságot hozott létre az új atomerőművekkel kapcsolatos döntések végrehajtására, addig a konzervatívok nem támogatják a bizottságot, és meg fogják szüntetni, ha hatalomra kerülnek, mondta Tindale.
Az építésügy, az energetikával karöltve Magyarország gazdasági húzóágazatává válhat, ha a piaci szereplők közreműködése mellett az állam is meghatározó szerepet vállal - fogalmazott Bencsik János, a Fidesz szakpolitikusa az ÉVOSZ által kezdeményezett konferencián. Az építőipari kivitelezők, építőanyag-gyártók, ingatlanfejlesztők, építészek, energetikusok, valamint környezetvédelmi civilszervezetek, valamint szakpolitikusok részvételével megalakították a Lakás és Épületenergetikai Kerekasztalt.
2009. október 7-én az Európai Bizottság bejelentette, ötven milliárd euró értékben alacsony széndioxid-kibocsátású energetikai beruházásokra - beleértve az atomenergiát is - hívja fel az állami és a magánszektort, hogy biztosítani lehessen Európa ellátásbiztonságát, valamint teljesíteni lehessen a klímaváltozás elleni célokat, egyben az európai gazdaságok megőrizhessék versenyképességüket.
Franciaország és Kazahsztán közös céget hoz létre nukleáris üzemanyag kereskedelmére és gyártására, ennek eredményeként üzemanyaggyártó üzem létesülhet Kazahsztánban.
Az Olaszország és az Egyesült Államok két egyezményt írt alá, amelyek az amerikaiak szerint új atomerőművi blokkok építéséhez vezethetnek, valamint javíthatják az együttműködést a továbbfejlesztett atomenergia rendszerek és üzemanyag-ciklusok területén mindkét országban.
Oláh Lajos, a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium államtitkára 2009. október 8-án, Derecskén tájékozódott a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretében elnyert forrásból megvalósuló szennyvíz-csatornázási program előrehaladásáról. A város 88 millió forint európai uniós támogatást nyert a projekt előkészítésére. Ha a beruházás megvalósul, akkor a közel 10 ezres lélekszámú településen - a jelenlegi 12-15 százalékról - 90 százalék fölé nő a csatornázottság. Az eseményen részt vett Szabó Imre, környezetvédelmi és vízügyi miniszter, valamint Bakó István, Derecske polgármestere is.
A nagybányai ciánszennyezés tizedik évfordulójához közeledve a Lehet Más a Politika párt törvényjavaslatot készített a ciános bányatechnológia hazai betiltásáról. A törvénytervezet elfogadásáért a Greenpeace, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a Védegylet bevonásával kampány indul, melytől azt várják a kezdeményezők, hogy a hamarosan leköszönő parlament a szomorú tízéves évfordulóra iktassa jogszabályba hazánkban a ciános technológia betiltását.

Az új japán kormányzópárt, a Demokrata Párt, két éve még ellenezte az atomenergia alkalmazását, de ez mára megváltozott. Teruhiko Mashiko, a Demokrata Párt parlamenti képviselője a NucNet hírügynökségnek nyilatkozott a változás okairól, és a széndioxid-kibocsátás drasztikus csökkentésének szükségességéről.
Az indiai miniszterelnök szerint a világnak el kell gondolkodnia azon, hogyan tudja a nemzetközi együttműködés megsokszorozni az atomenergia előnyeit. Manmohan Singh az Új-Delhiben tartott, az atomenergia békés célú alkalmazásával foglalkozó nemzetközi konferencián elmondta, az INPRO (International Project on Innovative Nuclear Reactors and Fuel Cycles - nemzetközi projekt az innovatív reaktorok és üzemanyagciklus területén) kezdeményezés egy jó példa az ilyen együttműködésre. Kijelentette, India kész közreműködni a nemzetközi kutatás-fejlesztésben a proliferáció-álló üzemanyagciklus érdekében, és támogatja a nemzetközi nukleárisüzemanyag-bank létrehozását.
Az szakíthatja át a célszalagot az energiaversenyben, aki a leggyorsabban kötelezi el magát az atomenergia mellett, és elsőként exportál energiát a régióba - összegezte Herczog Edit az EU harmadik energiacsomagja által teremtett új kihívásokat a XIX. Gazdasági Fórumon. A képviselő szerint Lengyelország lehet a legkomolyabb versenytársunk.
A környezetbarát, megújuló energiát hasznosító zöld vízerőmű közel 4 ezer család éves villamosenergia igényét fedezi.
A zöldtárca kiírta Magyarország első klímavédelmi lakossági programját, a Zöld Beruházási Rendszer részét képező Klímabarát Otthon pályázatot. A szén-dioxid-kvóta eladásokból származó bevételből a tárca első lépésként panelházak energiatakarékossági felújítását támogatja, melytől jó hatásfokú, mérhető szén-dioxid kibocsátás csökkentést vár, miközben ez jelentős megtakarítást jelent a panellakók közüzemi számláiban - jelentette be Szabó Imre környezetvédelmi miniszter kedden egy budapesti panelháznál tartott sajtótájékoztatón.
A Magyarországon tapasztalható egyre melegebb nyarak jogosan váltják ki az emberek igényét, hogy elviselhetőbbé tegyék a lakásuk, házuk belső hőmérsékletét. A leggyakrabban alkalmazott módszer a hagyományos energiát fogyasztó légkondicionáló beépítése, bármily egyszerűnek látszik, mégsem az ideális megoldás - ismertette csütörtöki sajtótájékoztatóján Orosz Sándor, országgyűlési képviselő, az MSZP frakció környezetvédelmi munkacsoportjának vezetője.
A zöldtárca elkötelezett a klímavédelem mellett és rövidesen meghirdeti az épületek energiahatékonyságát javító Klímabarát Otthon és Klímabarát Intézmény pályázatokat, jelenleg ezek előkészítése zajlik. A Zöld Beruházási Rendszer részeként kiírandó pályázatokkal biztosított lesz jó hatásfokú, mérhető szén-dioxid kibocsátás csökkentés elérése. A szaktárca szén-dioxid kibocsátásokból befolyt teljes bevételt kizárólag klímavédelmi célokra költi majd.
"Napjainkban Európa a nukleáris energia reneszánszát éli. Az atomenergia Európa egyik legolcsóbb és legtisztább energiaforrása. Jelenleg az unió villamos energiájának 32 százalékát adja. Most, amikor négy uniós tagállamban hat új reaktort építenek, az atomenergiát bátran nevezhetjük a független uniós energiapolitika kulcsának. Mindezek ellenére, az unió még ma is megosztott az atomenergia kérdésében" - mondta Herczog Edit az Európai Parlament kedd esti plenáris ülésén.

