Csütörtök, 2011. október 13.

A pécsi erőmű új biomassza blokkja 2012 végétől működik

Forrás: MTI

Napraforgó

Jövő év végén helyezik üzembe a pécsi hőerőmű új biomassza blokkját, amely 24 milliárd forintos beruházás eredményeként valósul meg a Pannonpower Holding Zrt. beruházásaként.

A Dalkia Energia cégcsoporthoz tatozó társaság szerdán közleményben arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a jelenlegi 50 megawatt teljesítményű fatüzelésű mellett épülő 35 megawattos blokk a legnagyobb szalmatüzelésű berendezés lesz Magyarországon, Pécs pedig az ország első olyan városa, ahol a távfűtéshez szükséges hőenergiát szinte kizárólag biomasszából állítják elő.

Hozzátették: az évente 240 ezer tonna lágyszárú bálázott mezőgazdasági mellékterméket felhasználó blokk a régióban 150 embernek ad munkát.

Szakemberek számításai szerint az építkezés nemzetgazdasági szinten egyszeri 4,6 milliárd forint plusz jövedelmet generál, a központi költségvetésnek 3 milliárd forint többletet jelent. A blokk működése évi több mint 100 millió forinttal növeli a helyi adóbevételt.

A Pannonpower utalt rá, hogy a munkálatok már megkezdődtek és a terveknek megfelelően haladnak. A kivitelezés keretében egy három és fél napra elegendő tüzelőanyag-mennyiséget befogadni képes szalmabála-tárolót, kiszolgáló darut, szállítópálya-rendszert, és egy 100 bár nyomású 540 Celsius fokos gőz előállítására képes rezgőrostélyos szalmatüzelésű kazánt építenek. Emellett felújítják és összekapcsolják az új kazánnal a meglévő erőművi berendezéseket.

Az új blokk üzembe helyezésével stratégiai tartalékba kerül az erőmű két gáztüzelésű blokkja, ezáltal minimálisra csökken a pécsiek importált fosszilis tüzelőanyagoktól való függése.

A Pannonpower rámutatott, hogy az erőmű a Dél-dunántúli Régió termelőitől szerzi be a gabona melléktermékét jelentő bálázott szalmaszárat, és az ellátásbiztonság érdekében már megkötötte a termelőkkel a szükséges mennyiség mintegy 80 százalékát lefedő hosszú távú szerződéseket.

A cég hangsúlyozta, hogy a beruházással munkahelyeket teremt, többletjövedelmet generál, kitörési pontot kínál a gazdáknak, akik a korábban melléktermékként kezelt anyagokból rendszeres jövedelemre tehetnek szent. Kitért rá, hogy a szalma bálázása és szállítása részben foglalkoztatási gondokkal küzdő térségekben, például a dél-baranyai az Ormánságban ad munkát és bevételt.

A Pannonpower hangsúlyozta: az új kazán fűtőanyag-igénye csak a töredéke a régióban keletkező szalma mennyiségének, ezért a blokk nem veszélyezteti más szalmafelhasználók, köztük az állattartók ellátását.

Az új biomassza-blokk szén-dioxid-semleges lesz: a tüzelés során csak a növény által megkötött szén-dioxid-mennyiség szabadul fel, amelyet viszont a következő évi termés újra megköt. Ez a pécsi erőmű esetében évente legkevesebb 85 ezer tonnányi szén-dioxid-kibocsátás megtakarítását jelenti, azaz ennyivel kevesebb kvótát kell az erőműnek és az országnak felhasználnia.

 

Elöző hónap 2012 májusKövetkező hónap
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
RENEXPO Central Europe Nemzetközi kiállítás
11
RENEXPO Central Europe Nemzetközi kiállítás
12
RENEXPO Central Europe Nemzetközi kiállítás
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31