Kedd, 2011. október 11.

Az MVM a Bakonyi gázturbinás erőmű 100 százalékos tulajdonosa

Forrás: MTI

Elektromos hálózat

Lezárta a Magyar Villamos Művek Zrt. a BVMT Bakonyi Villamos Művek Termelő Zrt. 49,5 százaléknyi részvénycsomagjának megvásárlását a korábbi tulajdonostársak kivásárlásával - közölte az MVM kedden az MTI-vel.

A kisebbségi csomagot a Bakonyi Erőmű Zrt.-től és az Euroinvest Zrt.-től vásárolta meg a magyar állami tulajdonban lévő MVM. A vételárat nem közölték, csak azt, hogy a részvénycsomag árát független nemzetközi szakértők értékelése alapján állapították meg. 
    A közlemény emlékeztet arra, hogy a gázturbinás erőmű létesítésére alapított projekttársaságba 2008-ban vásárolta be magát az MVM, amikor 50,5 százaléknyi többségi tulajdont szerzett.
    A projekttársaság a Bakonyi Erőmű ajkai telephelyén újonnan felépült kétszer 58 megawatt kapacitású nyílt ciklusú gázturbinás erőmű tulajdonosa. Az MVM közleménye hangsúlyozza: az erőműtársaság megvásárlása lehetővé teszi, hogy a BVMT tényleges üzembe helyezését követően a beruházás jobb megtérülést biztosítson. A "barnamezős" beruházás - a korábbi tájékoztatás szerint  - 75 millió euróba kerül. A megvalósításhoz 63 millió eurós hitelszerződést kötöttek 2010 februárjában. Akkor azt közölték, hogy a hitel a beruházás költségének 80 százalékát fedezi. 
    Baji Csaba, az MVM elnök-vezérigazgatója a közlemény szerint azt emelte ki, hogy "az erőműtársaság kisebbségi részesedésének megvásárlása ... középtávú stratégiánk megvalósítását támogatja: célunk, hogy az MVM Zrt. sikeres, regionálisan is meghatározó, integrált nemzeti energetikai társaságcsoporttá, a gazdaság egyik legfontosabb szereplőjévé váljon". Hozzáfűzte: "a tranzakció újabb konkrét lépés termelőkapacitásaink diverzifikálása és hatékony, eredményes működtetése felé, s tovább erősíti Magyarország hosszú távú energiabiztonságát és a folyamatos, a magas szintű villamosenergia-ellátást".

 

Elöző hónap 2012 májusKövetkező hónap
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
RENEXPO Central Europe Nemzetközi kiállítás
11
RENEXPO Central Europe Nemzetközi kiállítás
12
RENEXPO Central Europe Nemzetközi kiállítás
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31