Kedd, 2009. október 20.

Nagy-Britanniában három új blokkra van szükség egy jelentés szerint

Forrás: Nukinfo/Nucnet 2009. 10. 20.

Egy friss jelentés szerint Nagy-Britanniában három új atomerőművi blokkot kell elindítani 2020-ig ahhoz, hogy teljesíteni lehessen az ország üvegházgázok kibocsátásának csökkentésére vonatkozó vállalását, amely szerint 2020-ra 50%-kal csökkentik a kibocsátást.

A brit parlamentnek eljuttatott első éves jelentésében a Klímaváltozási Bizottság (Committee on Climate Change - CCC) a kormány előrehaladását értékeli az üvegházgázok kibocsátásának visszaszorítása terén. A jelentés szerint az új atomerőművek költséghatékony formáját jelentik az alacsony kibocsátású energiatermelésnek, és korai bevonásuk az energia-mixbe tartalmazza a karbon-mentesítés költségét a 2020-as és az azutáni évekre.

A jelentésben közölt ütemterv szerint a CCC úgy véli, az első építési kérelmet 2010-ben adják be, majd másfél évente újabbat. Így az első blokk építése 2013-ban, üzembe lépése 2018-ban kezdődhet.

Mindehhez a következő két évben fontos döntéseket kell meghozni a villamos átviteli rendszerhez való hozzáférés és beruházás terén, illetve garantálni kell a tervezési engedélyeket. A jelentés szerint a tervezés kulcsfontosságú kérdés volt a korábbi építések során Nagy-Britanniában, például a Sizewell B erőmű terveinek jóváhagyása 6 évet vett igénybe.

A jelentés szerint az országnak ezen felül még 23 GW-nyi szélerőműre, és négy demonstrációs szén-befogásos és tároló erőműre (carbon capture and storage - CCS) van szüksége.

A jelentés alapja a 21%-os kibocsátási csökkentés 2020-ig, ami 31%-ra növekedhet a probléma globális kezelésével. A jelentés szerint az ajánlásokat megfogadva teljesülhet az ország azon célja, amely szerint 2050-re 80%-kal csökkentenék a kibocsátást. Ha más országok is ennyire visszafogják kibocsátásukat, csökkenhet a veszélyes klímaváltozás kockázata.

A jelentés szerint igen visszafogottak a kibocsátás-csökkentés terén elért eddigi eredmények. 2003 és 2007 között kevesebb, mint 1%-kal csökkent az üvegházgáz-kibocsátás. Idén várhatóan jobban visszaesik a kibocsátás a gazdasági recesszió miatt, ez azonban megváltozik, ha újból növekedésnek indul a GDP.

További információk az interneten: a CCC teljes jelentése a http://hmccc.s3.amazonaws.com/docs/21667-full%20report%20v4.pdf címen érhető el.

Energia- és klímaügyi minisztérium: www.deccgov.uk.

Új reaktorokkal kapcsolatos szabályozás: www.hse.gov.uk/newreactors/index.htm.

 

Elöző hónap 2012 májusKövetkező hónap
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
RENEXPO Central Europe Nemzetközi kiállítás
11
RENEXPO Central Europe Nemzetközi kiállítás
12
RENEXPO Central Europe Nemzetközi kiállítás
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31