Péntek, 2011. november 04.

Hőmegtakarítás a mezőkövesdi Zsóry fürdőnél

Forrás: MTI

Zöld ház

Befejeződött a Zsóry Gyógy-és Strandfürdő hőenergetikai fejlesztése a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mezőkövesden, a beruházás teljes költsége mintegy 180 millió forint volt - tájékoztatta a helyi önkormányzat az MTI-t.

A hőenergetikai fejlesztés a Zsóry fürdő termálvíz hasznosítására épülő épületgépészeti rekonstrukció című pályázat keretében valósult meg, amelyhez 50 százalékos önerőt biztosított a mezőkövesdi önkormányzat.

A projekt állami támogatással, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával jöhetett létre. A nagyszabású fejlesztés célja az volt, hogy a fürdőben az elhasznált gyógyvizet újrahasznosítsák. A vizet elsődlegesen az épület fűtésére használják majd fel, de padló, vagy víz fűtésére is alkalmas lehet.

A rendszer egyik fontos eleme egy nagy teljesítményű hőszivattyú beépítése volt, amely a víz forgatását segíti. A kivitelező cég májusban kezdte el a munkálatokat, amelynek első elemeként az uszoda és az élménymedence melletti területen fektették le a vezetékeket. A kábelek elhelyezése után betemették az árkokat, így rövid időn belül a látogatók újra birtokba vehették az érintett területet.

Emellett folyamatosan dolgoztak a nagy teljesítményű hőszivattyú beépítésén, és a hozzá tartozó gépház kialakításán. A beruházásnak köszönhetően egyebek mellett az új wellness részleg padlófűtése, a régi közlekedő rész, valamint a földszinti és az emeleti öltöző fűtése is megvalósult. A megszépült Zsóry Gyógy- és Strandfürdő az átadást követően teljes kapacitással várja majd a látogatókat.

 

 

Elöző hónap 2012 májusKövetkező hónap
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
RENEXPO Central Europe Nemzetközi kiállítás
11
RENEXPO Central Europe Nemzetközi kiállítás
12
RENEXPO Central Europe Nemzetközi kiállítás
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31