Szerda, 2010. március 03.

Az MVM Zrt. Igazgatósága elfogadta az atomerőművi bővítés előkészítési munkálatainak koncepcióját

Forrás: Nukinfo/Nucnet 2010. 03. 03.

A korábban elvégzett munka eredményeként 2010 februárjára elkészült a paksi atomerőmű bővítés gyakorlati előkészítését célzó munka koncepciójának tervezete, melyet az MVM Zrt. Igazgatósága február 26-án elfogadott.

A koncepció célja a paksi telephelyen létesítendő új blokkok előkészítésének, optimális rendszerbe illeszthetőségére vonatkozó vizsgálatok elvégzésének, az engedélyek teljes körű megszerzésének és a pályázati kiírás feladatainak összefoglalása. A koncepció tehát nem döntéseket, hanem az engedélyezés, pályázati kiírás előkészítésére vonatkozó alapelveket tartalmaz, a következő időszak tevékenységét foglalja rendszerbe.

 Mint ismeretes, a magyar az Országgyűlés 2009. március 30-án 94,5%-os többséggel előzetes, elvi hozzájárulását adta a Paksi Atomerőmű telephelyén új blokk, blokkok létesítésének előkészítését szolgáló tevékenység megkezdéséhez.

 A döntés előzménye, hogy a tulajdonos felhívására az MVM 2007. július 7-én projektet alapított azzal a céllal, hogy tekintse át azokat a teendőket, amelyek elősegítik az Atomtörvény 7. § (2) szerint végzett kormányzati előkészítő munkát.

E feladatok közé tartozott a megvalósítás lehetőségeinek vizsgálata, előzetes környezeti értékelés készítése, a kiégett fűtőelemek és a radioaktív hulladékok elhelyezésének vizsgálata. A döntést megalapozó szakértői vizsgálatok kiterjedtek a műszaki, gazdasági, kereskedelmi, jogi és társadalmi szempontok elemzésére is. A szakértői dokumentumok két év alatt, mintegy 300 mérnökévnyi ráfordítást igényeltek. A döntést követően mindezekre alapozva megkezdődhetnek a tényleges előkészületek, ennek részeként a szükséges engedélyeztetési eljárások előkészítése.

 A döntési javaslat szakmai alapját az a megállapítás képezte, miszerint az ország hosszú távú biztonságos villamosenergia-ellátása szempontjából szükség van a paksi atomerőmű bővítésére. Ezt az alábbi főbb érvek támasztják alá:

  • A régi erőművek többsége mára elavult, környezetszennyező és gazdaságtalan működésű, jelentős részük lecserélése szükséges az előttünk álló évtizedben.
  • A hazai villamosenergia-igények növekedése várható a jövőben.
  • Az import lehetőségek beszűkülhetnek.
  • Az energiahatékonyság javítása és a megújuló energiaforrások fokozottabb alkalmazása lehetséges, de ezekkel nem lehet kiváltani a hagyományos erőműveket, nem lehet érdemben csökkenteni a széndioxid kibocsátást.
  • Az atomerőmű a leggazdaságosabb alaperőmű, elérhető áron termel villamos energiát, biztonságos áramellátást tesz lehetővé, üzemanyaga több forrásból stabil, kiszámítható áron beszerezhető, hosszabb ideig tárolható. Az új blokkok a rendszerbe beilleszthetők.
  • Hosszú távon versenyképes villamosenergia-ellátás csak atomerőművel biztosítható.
  • A közvélemény-kutatások alapján a társadalom döntő többsége támogatja az új blokkok építését.
  • A hagyományos erőművek közül az atomerőművek jelentik a legkörnyezetkímélőbb energiafajtát, működésük nem jár üvegházhatású gáz kibocsátással. Magyarország CO2 kibocsátás-csökkentési vállalásai az energiahatékonyság növelése, a megújuló energiahordozók fokozottabb alkalmazása mellett is csak az atomenergia használatával lesznek teljesíthetőek.

A bővítés alapelvei az elvégzett elemzések fényében:

  • A szóba jöhető telephelyek közül a paksi atomerőmű területén oldható meg legolcsóbban az új blokkok felépítése, melyek várható üzemideje 60 év lesz. Az új blokkok építése nem igényel állami támogatást.
  • Az MVM üzleti stratégiájában megfogalmazott, a hazai ellátás biztonsága érdekében kitűzött fejlesztési célok időben és így a finanszírozás oldaláról is jól ütemezhetőek, az MVM Csoport felkészült arra, hogy a szükséges beruházásokat alapvetően saját forrásokból, a cégcsoport erőforrásainak mozgósítása révén megvalósítsa.

A Parlament döntését követően szakmai munka indult meg, melynek még számos felvetésre kell választ adni, így például a finanszírozási és beruházási konstrukcióra, a műszaki jellemzők, versenyképesség, rendszerbe illeszthetőség, környezetre kifejtett hatás vagy a blokktípus, szállító kérdéseire. Mindezek szükségesek ahhoz, hogy az ország energiaellátását, egyben környezeti állapotát is évtizedekre meghatározó döntés valóban felelősen születhessen meg. Egy ilyen hosszú időtávra kiható szakmai alapú döntést nem a pillanatnyi, hanem a hosszú távon várható feltételrendszer szempontjai szerint kell meghozni.

Fentiek érdekében az MVM Zrt. és a Paksi Atomerőmű Zrt. 2009. július 8-án a bővítés előkészítésére közösen megalapította a Lévai Projektet. A projekt terjedelme a tenderkiírásig és kiértékelésig, várhatóan 2012 végéig tart.

A projekt keretében elvégzett munka eredményeként 2010 februárjára elkészült a bővítés gyakorlati előkészítését célzó munka koncepciójának tervezete, melyet az MVM Zrtt. Igazgatósága február 26-án elfogadott.

A koncepció célja a paksi telephelyen létesítendő új blokkok előkészítésének, az engedélyek teljes körű megszerzésének és a konkrét létesítés lépéseinek összefoglalása. A koncepció tehát alapvetően nem döntéseket tartalmaz, hanem a következő időszak feladatait, az ezek megoldása során követendő alapelveket foglalja rendszerbe.

Az előkészítést, megvalósítást érintő legfontosabb stratégiai kérdések, melyeket a koncepció elemez:

  • az új blokkok várható tulajdonosi szerkezete, a projektet megvalósító társaság ennek megfelelő létrehozása,
  • a regionális villamosenergia-rendszerbe gazdaságosan illeszthető, az EU műszaki-biztonsági követelményeinek megfelelő blokk nagyság, típus és az optimális üzembe helyezés meghatározása,
  • az engedélyezés előkészítése, végrehajtása, társadalmi elfogadás,
  • a megvalósításnál szóba jöhető szállítók köre, és a velük szemben támasztandó elvárások, a kiválasztás alapelvei,
  • a projekt finanszírozhatósága, a finanszírozás célszerű módja,
  • a régió és a nemzetgazdaság felkészítése a projekt megvalósítására.

Az előzetes elemzések alapján az fenti kérdésekben a koncepció az alábbiakat rögzíti:

  • A projektet úgy kell megvalósítani, hogy a finanszírozást követően is többségi állami (MVM) tulajdonban maradjon. A finanszírozást ennek megfelelően kell előkészíteni.
  • A projekt társaságot a leendő kisebbségi társtulajdonosok mielőbbi bevonásával, az integrált MVM Csoport képességeit és a Paksi Atomerőmű Zrt. nukleáris tudását integrálva célszerű megalapítani, az atomerőmű meglévő berendezések üzembiztonságát, üzemeltetési színvonalát megőrizve.
  • Az előzetes vizsgálatok alapján a szóba jöhető 1000-1600 MW-os blokk osztály a magyar villamosenergia-rendszerbe illeszthető, a szükséges hálózati többletfejlesztések megvalósíthatók, ugyanakkor további részletes vizsgálatok is szükségesek. Ezeket a hatósági engedélyezési folyamathoz illeszkedően mielőbb – 2 éven belül – be kell fejezni. A tender kiírásra kerülő blokk típus kiválasztásánál az engedélyezés, létesítés, majdani üzemeltetés hatékonysága érdekében figyelembe kell venni a hazai tapasztalatokat, hozzáértést, illetve a berendezés típusra meglévő európai hatósági engedélyeket.
  • Az engedélyezés hátterét biztosító szabályozást, a közreműködő hatóságok feladatköreit, együttműködését a már működő keretben mielőbb harmonizálni kell. A társadalom egyetértésének megszerzése, a jogszabály által előírt feltételek teljesítése, a határidők tartása, illetve a telephely értékének növelése érdekében a blokk típustól független – a létesítés feltételét jelentő – telephely és környezetvédelmi engedélyezési folyamatokat azonnal meg kell kezdeni.
  • Az előbbi tevékenységeket úgy kell végezni, hogy a tendereztetési felhívás 2 éven belül kiadható legyen. A szállítási határidőket az optimális üzembe lépési időponthoz kell illeszteni. A szállítók kiválasztásánál az ellentételezés és a hazai beszállítói, vállalkozói kör bevonásának maximalizálására kell törekedni. Ez elősegítheti a hazai ipar felkészülését, fejlődését, erősítheti a politikai, társadalmi támogatást.
  • A finanszírozásra elsősorban a projekt társaság tulajdonosai általi cégfinanszírozás keretében kerül sor, de a finanszírozás előkészítése során a beszállítói, export hitel garantálásával, lehívási jog vásárlásával történő kiegészítő forrásbiztosítás maximalizálására kell törekedni. Az MVM Zrt. finanszírozó képességének fenntartására a meglévő tevékenységekből képződő nyereséget a legnagyobb mértékben vissza kell forgatni.
  • A projekt sikeres megvalósításának előfeltétele a szakmai, emberi erőforrás háttér megteremtése, ezzel összefüggésben különösen a speciális képzettségeket biztosító szakoktatás, egyetemi képzés fejlesztése. Ennek elősegítésére megfontolandó külön célprogram indítása.
  • A projekt átláthatóságának biztosítására a – finanszírozási, jogi és más – tanácsadókat transzparens módon kell kiválasztani.
  • A jelenlegi magas szinten kell folytatni a paksi atomerőmű négy blokkjának üzemeltetését és az üzemidő hosszabbítás előkészítését, végrehajtását.

A bővítés számokban:

Reaktor típus: nyomottvizes (PWR)

Blokknagyság: 1000-1600 MW gyártótól függően

Szóba jöhető reaktortípusok: AES-2006 (orosz) AP-1000 (amerikai EPR (francia-német) ATMEA (francia-német-japán

Fajlagos létesítési költség: 2000-3000 Euro/kW

Üzembe helyezés: 2020-at követően (I blokk) 2025 után (II. blokk)

Tervezett üzemidő: 60 év

 

Elöző hónap 2012 májusKövetkező hónap
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
RENEXPO Central Europe Nemzetközi kiállítás
11
RENEXPO Central Europe Nemzetközi kiállítás
12
RENEXPO Central Europe Nemzetközi kiállítás
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31